Csak este, ha álomra hajtom le a fejem, S a tudatom feletti kontrollt elveszítem, Pillekönnyű szárnyán hozzád repít álmom, Akkor vallom csak be az, az én világom. Mert, ha ébren vagyok, fáj, lüktet hiányod, Hangtalan szavakkal utánad kiáltok. Üres lelkemben csak néma sóhajok, És a soha valóra nem váltható álmok. Képzelt ölelések, álombéli szavak, Tudom, igaz boldogságot soha nem adhatnak. Idő! Nagy Gyógyító! Segíts felejteni! Hogy a fájó múltból tovább tudjak lépni. Segíts, hogy feledjem az álomvilágot, Hogy megleljem végre az igaz boldogságot! Fakó emlékképpé szelídítsd a múltam, Hogy megtalálhassam végre helyes utam! Mely elvezet oda hol a boldogság vár Hol ezer színében ragyog a szivárvány. Hol a nap fényében aránnyá olvadok, Annak a karjába kivel boldog vagyok