A párizsi Orly repülőtéren magánsofőr fogad nevetve, s csak annyit mond titokzatosan, hogy a főnökasszony küldte. Az utcákon hömpölygő tömeget nézem. Ki gondolná, hogy a lesötétített ablak mögött egy Magyarországról érkezett névtelen újságíró várja izgatottan találkozását egy világhírességgel?! Limuzinunkkal leparkolunk a Hotel Napoléon előtt, a Diadalív árnyékában. A recepción már szintén ragyogó arccal várnak, és betessékelnek egy kellemes lakosztályba. Két napra Lolita Lempicka vendége lehetek, aki pár óra múlva magánstúdiójában fogad. Asszisztensei elmondják, hogy ritkán nyilatkozik, úgyhogy nagy szerencsém van. Mikor belép az ajtón, egy szerény, hivalkodástól mentes, egyszerű, fiatal nőt pillantok meg. lolita Lolita Lempicka és lánya, Elisa Mindig divattervező akart lenni, vagy más foglalkozások is vonzották? – Nagyon szerettem a rajzokat, a divat és a festmények világát. Már egész kis koromban elkezdtem rajzolni, és a környezetem szerint volt is hozzá tehetségem. A varrás is közel állt hozzám, mert édesanyám ezen a területen dolgozott, valamint a mesék is nagyon érdekeltek. Az ötvenes, hatvanas években voltam kislány, amikor Walt Disney mesefilmeket kezdett készíteni; sokat olvastam a Grimm-meséket, szerettem nézni az illusztrációkat. Mindezek elegyéből alakítottam ki kislányként a magam sajátos mesevilágát. Később felfedeztem az „haute couture”-t, a divatot, és itt, Franciaországban szinte minden lehetőségem megadatott a szárnypróbálgatáshoz. Két-három évesen a babáimat öltöztettem fel, nekik csináltam szoknyácskákat, rájuk szabtam ruhákat; ma ugyanezt teszem, de felnőttekkel. Igen, elmondhatom, hogy gyerekkori álmomat sikerült megvalósítanom. Ez valahol egy rendkívüli dolog. Úgy gondolom, hogy ha az embernek van egy szenvedélye, affinitása, mindent áthidaló kedve egy dolog felé és ahhoz ragaszkodik, akkor bármit képes megvalósítani. Pályafutásom során először régi ruhákkal foglalkoztam: közelről tanulmányoztam a múlt század eleji, tízes, húszas évek kollekcióját egészen a negyvenes évekbeli modellekig. Megfigyeltem a szabásmintájukat és az akkori csipkevilágot. Mindez, és gyerekkorom emlékei együtt járultak hozzá ahhoz, hogy megszülessen a Lolita Lempicka stílus, mely a múlt ruháinak, divatjának visszacsengése, reminiszcenciája és egyfajta mesevilág; a kislányé, aki voltam, valamint a divat iránti szenvedélyem és rajzolási vágyam. Megvalósította gyerekkori álmait. Mi a siker titka? Munka, tehetség, szorgalom, ihletettség? – Minden kell. Kell a szenvedély, kell az álom és kell, hogy az embernek legyen egy nagyon erős vágya. És ha elég erős ez a vágy, az ember mindent megmozgat annak érdekében, hogy az meg is valósuljon. Persze dolgozni is kell, és eközben az embernek meg kell győznie a környezetét is. Az én esetemben kezdetben a szüleimet. A szüleim igazából mindig támogattak, mert látták az elszántságomat, és azt, hogy ebben valóban fejlődök. Látták a tehetségemet, látták a lelkesedésemet, és megértették, hogy van egy eltökéltségem, amire büszkék is voltak. Meggyőztem őket, hogy abba az iskolába írassanak be, ahol a legtöbbet tanulhatok divat területén. Aztán nagyon sokat kell dolgozni. Ha az ember szereti azt, amit csinál, akkor nem nézi a munkát, akkor számára az nem lesz igazi munka. Nem nézi az időt, amit erre szán. Éppen ez a különbség a választásban, hogy ha az ember azzal foglalkozik, amit szeret csinálni, ha ez a szenvedélye, akkor máshogy látja a munkát. Persze, nyilvánvaló, hogy dolgozni kell, mert ha lusta az ember, akkor el lehet rontani a dolgokat; de ha valódi elhivatottság van, akkor észre sem vesszük a múló időt, mert tudjuk, hogy nem a semmibe megy az a rengeteg energia, hiszen megjelennek az eredmények. Ha hűségesen kitartunk, akkor lesznek eredmények. Ezt láttam a saját életemben is. lolita_lempicka_276 Külső körülmények meghiúsíthatják az ember álmának megvalósulását? – Igen. De erősebbnek kell lenni. Persze sok banánhéj lehet, amin elcsúszhat az ember, és természetesen lehetnek gazdasági akadályok is. De hinnünk kell abban, amit csinálunk. És ez igaz mindenkire és minden szakmára. Tehát ha eléggé hiszünk abban, amit csinálunk, akkor az akadályokat le lehet győzni? – Igen, mindent le lehet győzni. Ha az ember olyan országban él, ahol szakmáját nem tudja folytatni, mert különböző tényezők döntően akadályozzák, akkor el kell menni máshova. A földön élünk, nem csak egy országban. Olyan országot kell választani, ahol az folytatható. Minden sikeres ember találkozik élete során ellenségeskedéssel, árulással. Ez hogyan dolgozható fel? – Igen, sajnos én is találkoztam ezzel a jelenséggel. Azért tudtam túllépni és túlélni ezeket, mert eleitől fogva egy nagyszerű emberrel dolgozom együtt, aki történetesen a férjem! Mindig mindenben ketten voltunk, és soha nem hagyott magamra. Ketten mindig könnyebben legyőzhető a nehézség. Főleg akkor, ha igazi társ, hisz az emberben, aki támogatja. Tehát nekem óriási szerencsém volt. Ha vele nem találkozom, nem tudom, hogy alakulnak a dolgaim. Az LL kettőnk sikere. Együtt valósítottuk meg. A semmiből hoztak létre egy nemzetközi, majd világszinten is rendkívül sikeres céget. – Igen, tényleg a semmiből. De kicsiben kezdtük! Nem gondolkodtunk még akkor nagyban. Ma vannak fiatalok, akik rögtön azzal állnak elő, hogy én ennél meg annál a divatháznál akarok dolgozni, és azt hiszik, hogy egyből a vörös szőnyeg jön. Nem, ez nem így működik! Kezdetben mindent mi csináltunk a férjemmel: a kollekciókat, az anyagbeszerzést, az értékesítést. A nyolcvanas évek elején indultunk, és abban a kicsiben nagyon hittünk. Az első üzlet megnyitása után az első három év igazi gályamunka volt, de a harmadik év után berobbant az üzlet. Ekkor már az első üzletünk is olyan nagy sikert ért el, hogy őröket kellett állítani a bejárathoz, pedig nem is csináltunk árleszállítást. Sőt, a sajtóvisszhang is nagyon ígéretesnek tűnt. Amellett, hogy nagyon hittünk abban, hogy jót és minőségit hozunk létre, eredmények, kézzelfogható gyümölcsök is megjelentek, ami viszont önbizalmat adott. Tudom, hogy megvan a veszélye annak is, ha az embernek túl nagy az önbizalma, hiszen könnyen elszállhat. De mi nem ilyenek voltunk, mert mindent magunk valósítottunk meg, mivel nem volt mögöttünk senki. Nem finanszírozott minket nagy cég, aki hátteret biztosított volna, aki segített volna. parfum Kollekcióival és parfümjeivel az összes létező szakmai és közönségdíjat megkapta, elismert és tekintélyes névvé vált a divat világában. Mit tart eddigi legnagyobb sikerének, szakmailag és a magánéletben? – Számomra nagyon fontos, hogy a divat világán kívül is van élet, van egy másik világ, a család. Nem akarom, hogy a divat elborítsa az életemet. Talán azért, mert nő vagyok. Van egy családom, más dolgok is érdekelnek az életben, mint a divat, még ha a divatvilágot oly nagyon szeretem is. Három lányunk van: a legidősebb Elisa, aki a jobbkezem, és az ikrek, Paulina és Lauraine. Elisa rengeteget segít nekem, az ikrek viszont már nem divattal foglalkoznak, hanem inkább designnal, iparművészettel, és most hozzák létre a saját cégüket. Nagyon bátrak, nagyon lelkesek, én pedig rendkívül örülök, mert látom bennük a szenvedélyt, a tüzet, hogy van egy elképzelésük és azt végigviszik. Rengeteget dolgoznak. Látom a szemükben a vágyat, a kitartást, mely mindig felébreszt az emberben valamit, ami átalakítja az embert. Boldoggá tesz, hogy mi egy családként értük el azt, amit eddig elértünk, egymást segítve és támogatva. Nőként elmondhatom, hogy ez a legnagyobb sikerem…